Filmek évada
A József Attila Színház azt találta ki, hogy az új évadban a filmé a főszerep. Persze nem csinálnak mozit a színházból, hanem olyan klasszikusok kerülnek a repertoárba, amelyek nemcsak a vásznon, hanem a színpadon is megállják a helyüket.
Az első fecske (némi képzavarral) a Juhász Levente–Szente Vajk–Galambos
Attila trió által 33 év után újraálmodott, de a jól bevált filmes poénokat hűen
megőrző Macskafogó.
Az ősz második nagyszínpadi premierje A király beszéde lesz, majd karácsonyi
ajándékul megkapjuk a Pierre Richard-t megidéző A magas szőke barna férfi felemás…-t. A jövő tavasz hozza el számunkra az Eldorádót,
míg végül az évadot Patricia Resnick és Dolly Parton 9-től 5-ig című vígjátéka
zárja.
Azt hiszem, a Macskafogót senkinek nem kell bemutatnom, hisz Ternovszky Béla és Nepp József animációs filmjén generációk nőttek fel. Magam is nagy rajongója voltam, így amikor meghallottam, hogy színpadi produkció lesz belőle, rögtön tudtam, hogy ott a helyem. A Túri Lajos által koreografált több mint kétórás előadás számokban kifejezve: 47 alkotó, 70 paróka, 170 jelmez, 13 ezer szó és sokmillió hangjegy. A macska-egér háború pazar szereposztással elevenedik meg: az egerek James Bondját Puskás Peti, az ördögi tejfölzabáló Mr. Teufelt Makranczi Zalán, az ő jobbkezét pedig Szerednyey Béla kelti életre, míg a figyelemelterelő hadművelet középpontjában Lusta Dick trombitáját Feke Pál fújja.
Számomra az igazi gyöngyszem mégis leginkább a színház vezető táncosa, Tonhaizer Tünde, aki az előadás alatt tucatszor vedlik át macskából egérré és vissza, sőt a nem túl sikeres konstrukciójú Robotegér szerepét is ő játssza. A darab végén úgy biceg oda hozzám a színpadról a zsöllyébe, mintha a robot darabos mozgását nem tudta volna még levetkezni.
Az egyik combizmomnak annyi. Ez már a második ilyen sérülésem. Azelőtt a bokaízületem nyekkent meg, amikor leugrottam az egy méter magas dobogóról. Engem könnyen elkap a hév, de úgy látszik, a testem így 39 évesen már tiltakozik ez ellen.
39? A felét letagadhatnád! Pedig pont azt akartam kérdezni, hogy neked a
Macskafogó jelent-e még valamit. De ezek szerint épp akkor voltál gyerek,
amikor a film megszületett.
Igen, és nagyon szerettem. Persze inkább a hangulata maradt meg bennem, mint a konkrét története, de már csak ezért is jó volt most feleleveníteni. A mesedarabok eddig valahogy elkerültek. Most végre megvalósulhatott a nagy vágyam, hogy alakíthassak állatot a színpadon. Amúgy órákig tudom nézni őket, annyira elbűvöl a mozgásuk, az eleganciájuk, a kinézetük.
És a ti elbűvölő kinézetetekről ki gondoskodik? Hogy lesz belőletek hol
macska, hol egér, hol meg bőregér?
Igyekszünk magunkat kisminkelni. Délután háromtól kezdjük a hajjal, aztán az arcfestéssel, végül a beöltözéssel. A sminkeseknek főképp a címszereplőkkel kell foglalkozniuk, nekünk 15 percenként kell cserélődnünk.
És ez elég a tökéletes átalakuláshoz?
Én négy éves korom óta táncolok. Amikor belehelyezkedem a szerepembe, akkor ott én az vagyok. Körülöttem szólnak a képzeletbeli húrok, és a hangszerem a testem. Semmi más nem létezik.
Vagyis ki tudod zárni a magánélet minden búját-baját?
Muszáj. A férjemet például akkor vesztettem el, amikor kilenc hónapos terhes voltam, a gyermekünket nem is láthatta. Azóta a kislányom négy éves, és vele se minden fenékig tejfel. Ha ezekről nem tudnék megfeledkezni, amikor a színpadra állok, akkor képtelen lennék eljátszani a szerepeimet.
Mikben láthatunk még?
Benne vagyok A pápanőben és a Rejtő-regényből készült Vesztegzár a Grand Hotelben. De legjobban most a Macskafogót élvezem, mert mint személyiség ugyanolyan bolond vagyok, mint amilyent játszanom kell.
Az olvasók megnyugtatására elmondom, hogy Tücsi
lába azóta rendbe jött, így „mehetünk vissza a balettbe ugrálni”. Vagy ha
lehetek kicsit profán: „amigo mio, ma is konzerv vért iszunk”.