Filmhome
Regisztráció
Nem:
Születési adatok:

Van facebook profilod?
Csatlakozz!

A Regisztrálok vagy a Regisztráció facebookkal gomb lenyomásával elolvastam és elfogadtam az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi tájékoztatót!

Átadták a magyar Oscart

2019-04-29 08:55 | wildwolf | 0 | ()   (0) | 0 szavazat

2018-ban harminc magyar játékfilmet mutattak be, amelyek összesen több mint egymilliós közönséget vonzottak a mozikba. A Magyar Filmakadémia tagjai választották ki a győzteseket, akik 19 kategóriában vehettek át elismeréseket vasárnap este a Vígszínházban. 

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap elnöke a gálán kiemelte: soha ennyi pénz nem volt még hazai filmekre, ma már évi 10 milliárd forint áll rendelkezésre egészestés magyar játékfilmek támogatására. Az új filmtámogatási rendszer felépítésében az elmúlt nyolc évben kulcsszerepet játszott a nemrég elhunyt Andy Vajna. 

A gálán a filmügyi kormánybiztos mellett megemlékeztek többek közt Kósa Ferenc és Kerényi Imre rendezőről, Szokolai Ottó, Székhelyi József és Tahi Tóth László színészekről, Koós János énekesről, valamint Baló György és Aczél Endre televíziós szerkesztőkről is, akik valamennyien a múlt évben távoztak közülünk.

A legjobb zenéért járó elismeréssel a szintén tavaly elhunyt Melis Lászlót díjazták a Napszállta filmzenéjéért. És most következzék a teljes lista:


Legjobb játékfilm Rossz versek

Legjobb rendező Reisz Gábor / Rossz versek 

Legjobb női főszereplő Szamosi Zsófia / Egy nap 

Legjobb férfi főszereplő Hegedűs D Géza / A hentes, a kurva és a félszemű  

Legjobb női mellékszereplő Monori Lili / Rossz versek 

Legjobb férfi mellékszereplő Nagy Zsolt / A hentes, a kurva és a félszemű  

Legjobb forgatókönyv Szilágyi Zsófia, Mán-Várhegyi Réka / Egy nap 

Legjobb vágás Tálas Zsófia / Rossz versek 

Legjobb fényképezés Erdély Mátyás / Napszállta

Legjobb díszlet/látvány Rajk László / Napszállta  

Legjobb jelmez Szakács Györgyi / Napszállta 

Legjobb smink Forgács Böbe, Csatári Viktória / Napszállta 

Legjobb zene Melis László / Napszállta 

Legjobb hang Zányi Tamás / Napszállta 

Legjobb első film Egy nap

Legjobb egész estés animáció Ruben Brandt, a gyűjtő

Közönségdíj BÚÉK

Idén először rendeztek külön díjátadót a tévéfilmek számára, amelyet egy nappal a mozis gála előtt a Vigadóban tartottak. Hat műfajban összesen 45 kategória díjait adták át.


A legjobb tévéfilmért és a legjobb tévéfilmes forgatókönyvért járó Magyar Filmdíjat a Trezor című történelmi thriller alkotói, Bergendy Péter rendező, Lajos Tamás producer és Köbli Norbert forgatókönyvíró vehették át. A legjobb tévéfilmes férfi főszereplő Anger Zsolt (Trezor) lett, a legjobb női főszereplő díját Szávai Viktória (A színésznő) nyerte.


A televíziós sorozatoknál a műfaj összes kategóriájában az Aranyélet nyert. A legjobb sorozatért járó elismerést Mátyássy Áron rendező kapta, a legjobb forgatókönyvért Vancsik Pétert és Vanicsek Olivért díjazták. A legjobb férfi és női főszereplőnek Thuróczy Szabolcsot és Ónodi Esztert választották.


A Közönségdíj – Magyarország legnagyobb, 55 cm átmérőjű mézeskalács szíve azt a szívet mintázta, amelyet 1956-ban a Fővárosi Mozi Vállalat dolgozói adtak Törőcsik Marinak és Soós Imrének a Körhintában nyújtott alakításukért. A díjat a Gasztroangyal / Az eleven Húsvét című ismeretterjesztő film nyerte, míg a kisjátékfilmek közül a közönség a 25 dollárt szerette a legjobban.


Íme a televíziós díjak nyerteseink teljes listája:

Tévéfilm kategória

Legjobb tévéfilm Trezor
Legjobb női főszereplő Szávai Viktória / A színésznő
Legjobb férfi főszereplő Anger Zsolt / Trezor
Legjobb női mellékszereplő Tóth Ildikó / A színésznő
Legjobb férfi mellékszereplő Scherer Péter / Trezor
Legjobb forgatókönyv Köbli Norbert / Trezor
Legjobb vágás Király István / Trezor
Legjobb fényképezés Nagy András / Trezor
Legjobb díszlet/látvány Kiss Dorka / Curtiz
Legjobb jelmez Breckl János / Curtiz
Legjobb smink Árpa Karolina, Kolontáry Éva, Szabó Mónika / Curtiz
Legjobb zene Pacsay Attila / Trezor
Legjobb hang Balázs Gábor /Trezor

Televíziós sorozat kategória

Legjobb televíziós sorozat Mátyássy Áron / Aranyélet (Vakfolt)
Legjobb női főszereplő Ónodi Eszter / Aranyélet (Vakfolt)
Legjobb férfi főszereplő Thúróczy Szabolcs / Aranyélet
Legjobb női mellékszereplő Danis Lídia / Aranyélet
Legjobb férfi mellékszereplő Végh Zsolt / Aranyélet
Legjobb forgatókönyv Vancsik Péter, Vanicsek Olivér / Aranyélet
Legjobb vágás Kiss Wanda / Aranyélet
Legjobb fényképezés Marosi Gábor / Aranyélet
Legjobb díszlet / látvány Hujber Balázs / Aranyélet
Legjobb jelmez Breckl János / Aranyélet
Legjobb smink Gerő Szandra, Vincze Gabriella / Aranyélet
Legjobb zene The Uptown Fellaz / Aranyélet
Legjobb hang Péterffy Máté / Aranyélet

Dokumentumfilm kategória

Legjobb dokumentumfilm Bogdán Árpád / Getto Balboa
Legjobb vágás Sass Péter / Könnyű leckék
Legjobb fényképezés Bordás Róbert / Gettó Balboa
Legjobb hang Balázs Gábor / A mindenség szerelmese

Ismeretterjesztő kategória

Legjobb ismeretterjesztő film Mosonyi Szabolcs / Vad Balaton
Legjobb vágás Oláh Kata / Rotschild Klári legendái
Legjobb fényképezés Mosonyi Szabolcs / Vad Balaton
Legjobb hang Bőhm Dániel / Rotschild Klári legendái

Kisjátékfilm kategória

Legjobb kisjátékfilm Ostrom
Legjobb női főszereplő Zsurzs Kati / Last Call
Legjobb férfi főszereplő Ujlaki Dénes / Az agg színész
Legjobb forgatókönyv Tóth Barnabás / Susotázs
Legjobb vágás Csillag Manó / A legjobb játék
Legjobb fényképezés B Marton Frigyes / Megtört szív

Animációs film kategória

Legjobb animációs film Luther - Isten tenyerén?
Legjobb forgatókönyv Gyulai Líviusz / Viva Mexikó (Egy komisz kislány naplója)

 

 

Legfrissebb hírek
Filmforgatás és kulisszajárás

2020-08-10 10:22 | Wolf Géza | ()   (0) | 0 szavazat ;

Etyeki, de nem bor; Korda, de nem Gyuri; stúdió, de nem színpad – mi az?.

Tovább olvasom »
Vimeo On Demand csatornát indít az ADS

2020-04-19 10:11 | Wolf Géza | ()   (0) | 0 szavazat ;

Alternatív mozizás otthonról.

Tovább olvasom »
Kritikusok